Kereső
   
 




Állománygyűlés

Prof. Dr. Grósz Andor orvos dandártábornok, katonai főigazgató-helyettes 2008. április 14-én állománygyűlést vezetett le a HM Állami Egészségügyi Központ hivatásos és szerződéses állománya részére.

A katonai főigazgató-helyettes előadásában a megjelentek részére először áttekintette és értelmezte az integráció végrehajtása után az újonnan kialakított szervezeti egységekben a katonai állomány beilleszkedésével, jelenlegi helyzetével és szakmai feladataival, illetve a katonai kötelmek végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat. Részletesen ismertette a katonai szabályzók, utasítások, rendeletek alapján az állománycsoportok szakmai és katonai tevékenységével szembeni elvárásait.


Tájékoztatta az állományt a Magyar Köztársaság nemzetközi kötelezettségvállalása alapján a világ különböző térségeiben létrehozott békefenntartó missziók egészségügyi biztosításában való részvételi kötelezettségeikről, azok helyszíneiről, az orvosi és szakasszisztensi beosztások követelményeiről, illetve az ezekhez kapcsolódó devizaellátmány mértékéről, a missziókban résztvevők járandóságairól.

Dr. Kollárné Dr. Palkovics Orsolya ezredes asszony az intézmény Személyügyi és Munkaügyi Osztályának vezetője átfogó és alapos tájékoztatót tartott a hivatásos és szerződéses katonák jogállásáról szóló törvény legfontosabb részeiről. Ezen belül a szolgálati viszony létesítésének feltételeiről és követelményeiről, az állományba vételi eljárás tartalmáról, az állománycsoportok illetményrendszerének alapjairól, a várakozási időkről, illetve a szolgálati élet és tevékenység alapdokumentumáról, a Szolgálati Szabályzatról.

Ezt követte a Honvéd Szakszervezet (HOSZ) alelnökének, Szincsák Gyula úrnak a Honvéd Szakszervezet fő célkitűzéseit, tevékenységét bemutató előadása, majd Jáger Tibor szolgáltatás- és tagszervező ismertette a HOSZ érdekérvényesítő munkája során eddig elért eredményeit, valamint a tagtoborzás jelenlegi helyzetét. A tájékoztatók után az érdeklődők a helyszínen átvehették a Honvéd Szakszervezet különböző tájékoztató anyagait, és a belépési szándéknyilatkozatokat.

Prof. Dr. Grósz Andor orvos dandártábornok az állománygyűlést záró gondolataiban kihirdette, hogy 2008. május hónaptól kezdődően minden hónap utolsó csütörtökén 14 és 16 óra között fogadónapot tart a hivatásos és szerződéses állomány részére.
Nyomtatható változat
Küldje el ismerősének
 
 
1134 Budapest, Róbert Károly körút 44. - Tel.: 06 (1) 465-1800 - E-mail: aek@regiment.hu